"Az elsõ rész után arra kérdeztünk rá, hogy mi az, amibõl többre lenne szükség a második részben - emlékszik vissza Arad. - A válasz kézenfekvõ volt: New York. Peter is, Jameson is igazi New York-i. És a város hangulatát, a magas épületeket, a hidakat, alagutakat is mind vissza szerettük volna adni a vásznon." A filmesek 2003 tavaszán kezdték el a forgatást a városban, és három hetet töltöttek el a manhattani, queensi és brooklyni helyszíneken. A rendezõ, Sam Raimi nagyon szorosan együttmûködött a látványtervezõvel, hogy minél tökéletesebb látványt nyújtsanak a nézõk számára. "Nem akartuk, hogy teljesen valós New Yorkot kapjunk, de egy tisztán képregényszerû városképet sem szerettünk volna látni. A látványtervezõ képes volt arra, hogy a valós, létezõ városban megtalálja a fantasztikus elemeket. Olyan módon képes bemutatni a várost, hogy teljesen hihetõ, hogy Pókember is itt él." "Gyakran kellett háztetõkön forgatnunk, mert tulajdonképpen ez Pókember világa: ezt a lenyûgözõ látványt látja, ahogy tetõrõl tetõre ugrál. 70 emelet magasból gyönyörû látványt nyújt a város" - jegyzi meg az egyik társproducer, Grant Curtis. Természetesen számos ismertebb helyszín is látható a filmben, ilyen például a kínai negyed vagy a Planetárium. Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel Spisaknak és csapatának meg kellett küzdenie, egy móló megépítése volt. A móló, amit 15 héten keresztül építettek, Doc Ock búvóhelye. "Míg Octavius laborja rendezett és tiszta volt, ez a környezet hûen tükrözi a tudós személyiségében bekövetkezett változásokat" - magyarár Spisak. A másik nagy technikai feladat Doc Ock számos polipszerû karjának mozgatása volt. Úgy kellett kialakítani õket, hogy mozgás közben úgy tûnjék, mintha arra támaszkodna a szörny. Doc Ock: Emberbõl szörny Doc Ock, a Pókember-képregény egyik legnépszerûbb alakja elõször 1963-ban jelent meg. Azonnal Pókember egyik legfélelmetesebb ellenfele lett - a képregény legenda szerint 2,5 km/perces sebességgel képes haladni, és karjainak ütése felér egy kalapácséval. Még egy kocsit is képes könnyedén felemelni. Molina hónapokig gyakorolt Raimival és a Doc Ock-figurát megtervezõ csapattal, hogy miként mozogjon, illetve hogyan mozgassa a csápjait. "Rengeteget beszéltünk arról, hogy milyen módon tudjuk elérni azt, hogy úgy tûnjön fel, a csápok szerves részei Doc Ock testének - magyaráz Molina. - Az egyik bábos, akivel együtt dolgoztam, úgy beszélt az egyes csápokról, mintha azok külön személyek lennének. Eleinte bolondnak néztem, de aztán rájöttem, hogy igaza van, mivel a csápokat élõ bábosok mozgatják!" A csápok összesen kb. 40 kilót nyomnak, és több méter hosszúra tudnak nyúlni. Egy csáp összesen 76, kézzel elkészített és lefestett részbõl áll. Ha az összes csáptartozékot egymásra tennénk, magasabb tákolmányt kapnánk, mint egy 20 emeletes épület. A Pókember 2.-höz 35 új Pókember ruha készült. Minden egyes ruha elkészítésén 30 szakértõ több hetet dolgozott, és az egyes ruhákon csak minimális változásokat tettek. "Doc Ock esetében az volt a nehéz feladat, hogy olyan külseje legyen a négy, hátából kinövõ csáp ellenére, mint egy létezõ, valós embernek - magyarázza Spisak. - Mindegyik csápban külön kamerát helyeztünk el, hogy Ock láthassa azokat a dolgokat is, amiket amúgy a két szemével nem látna." A filmben nagyon sok órával találkozunk, aminek elsõsorban az a magyarázata, hogy a film elején Peter mindig mindenhonnan elkésik, mert a Pókember-lét mindig felborítja terveit. Doc Ockkal is egy toronyórában csapnak össze, ami Spisak szerint nagyon találó helyszín. Mivel a filmesek törekedtek arra, hogy lehetõleg a Pókember szemével lássuk a dolgok egy részét, egy különleges kamerát fejlesztettek ki, amit a New York-i forgatások nagy részénél be is vetettek. A kamerát egy távirányításos komputerre szerelték, és kábelrõl lógatták le a Wall Street környéki tetõkrõl. A kamera négy saroknyi távolságot "repült", hol közelebb a tetõkhöz, hol közelebb az autókhoz. "Az elsõ film sikerének titka talán abban keresendõ, hogy a közönség nagyon együtt érzett a fõszereplõvel. Nagyon szimpatikus volt - elemez Dykstra. - A második rész alaposabban foglalkozik a személyiségével, és jobban törekedtünk arra is, hogy a közönség még jobban át tudja élni, mit is jelent Pókembernek lenni. Ehhez pedig hozzátartozik a repülés." "Zûrzavaros, vészterhes korunkban kell mindenkinek egy hõs, akiben hihet, akire felnézhet - magyaráz Raimi. - Lehet, hogy ezért vonzódott a közönség Pókemberhez. Nagyon bízom benne, hogy a Pókember 2. kapcsán a nézõk azt fogják érezni, hogy részesei Peter Parker életének. Látni fogják azokat a kihívásokat, amelyekkel szembe találja magát, és azt is, ahogy legyõzi a nehézségeket. Bízom benne, hogy megnyugtató és reményt adó élményben lesz részük."